Interjú a Vámpírral!
Reflektorfényben Robert Pattinson
Robert Pattinson egy interjúban bevallotta, sosem gondolt iskolás korában arra, hogy színész legyen. Mivel gyermekkora óta gitáron és zongorán játszik, zenész szeretett volna lenni.
Ám, amikor 2005-ben a Harry Potter és a Tűz serlege című filmben feltűnt mint Cedric Diggory, kritikusa azóta is őt tartják Jude Law méltó utódjának, a jövő nagy brit szinészének.
Olvastad az alkonyat-sorozat köteteit, mielőtt elvállaltad a szerepet?
Nem. Először a forgatókönyv került a kezembe, aztán megvolt a válogatás, és utána feszültem neki a három könyvnek. Egy hétvége alatt kivégeztem őket.
Mi volt az első benyomásod?
Két- három nap kellett ahhoz, hogy elolvassam mindhárom kötetet. Azt hiszem, ez mindent elárul. Furcsa volt úgy olvasni, hogy tudtam, mlyik szereplőt fogom alakítani a filmben.
Melyik a kedvenc jeleneted?
Az, amikor megpróbálok ráijeszteni Bellára, de ő egyáltalán nem fél tőlem. Óriási kihívás volt számomra, hogy úgy alakítsam a lány által gyönyörűnek, vonzónak tartott pasit, hogy közben mindenki érezze: valójában egy ragadozó vagyok, egy vámpír, akiben legbelül hihetetlen érzelmi vihar dúl.
A cikk folytatását a Bravo mostani számában találod!